Fő tér - Szombathely

látnivalók Szombathelyen

Fő tér - Szombathely

A történelmi belváros szerkezetében máig őrzi középkori formáját. A Fő tér, korábban piactér adott helyet több évszázadon keresztül a szombathelyi heti és országos vásároknak. Innen is kapta nevét a település: Szombathelyen szombaton tartották a heti vásárokat. A közkedvelt teret számos műemléképület ékesíti (Pl. a híres színésznő Márkus Emília és az egykori igazságügy miniszter Horváth Boldizsár lakóháza, de itt találhatjuk meg Joyce kedvenc regényhőse, Leopold Bloom szülőházát is). 2000-ben helyezték át a Fő térre az egykor a pestis járvány emlékére állított neogótikus Szentháromság szobrot, melyen a város nyitott kapukat ábrázoló címere látható. Érdemes betérni az OTP bankfiókjába is, ahol az üvegpadló alatt az egykori Savaria római korból származó maradványai tekinthetők meg.

Bár kiemelkedő látnivaló hiányában az útikönyvek kissé mostohán kezelik, semmi kétség, Szombathely szellemi központja a terebélyes Fő tér. A tér azonban nem volt mindig a város legfontosabb helyszíne, olyannyira nem, hogy valamikor a városfalon kívülre esett. Bár fura alakját már a 13. században elnyerte, sokáig csak piacokat és vásárokat tartottak itt, s nem konkurálhatott a barokk városközponttal, a Berzsenyi térrel.

align=left A ma látható, főként barokk, klasszicista és eklektikus stílusban épült épületek nagyon különböző korokban épültek, a 18. századtól kezdve gyakorlatilag napjainkig. Bár néhány régebbi lakóházra (Fő tér 7., 9., 13., 15., 24., 25., 29., 31.) érdemes közelebbi pillantásokat is vetni, a kétségtelen építészeti és esztétikai élményen túl az idelátogatónak és a helyi lakosoknak is az az érzése, hogy sokkal többet ki lehetne hozni ebből a tágas térből, mint a jelenlegi állapot.

Évtizedek óta terítéken van a Fő tér felújítása, átépítése, de nem sok minden történt ezügyben.A Fő tér utolsó nagyobb szabású alakítása 2000-ben történt, amikor a székesegyház előtt álló Szentháromság-szobrot (Hudetz János alkotása) élénk vita közepette visszaköltöztették eredeti helyére, a tér nyugati végébe.

Mindettől függetlenül van valami sajátságos hangulata a térnek. A helyiek számára agóraként funkcionál -szombathelyiként lehetetlen végigmenni, hogy ismerősbe ne botlana az ember -, s nincs az a turista, akinek ne szottyanna kedve leülni pár percre a virágágyások közé elhelyezett padokra.

Útikönyvek valószínűleg nem említik, de turistaként egyik legérdekesebb látvány az OTP Bank Fő tér 3-5 alatti fiókjának ügyfélfogadója, amely üveg padlóburkolata alatt látható a római kori város egy nemrég feltárt és kivilágított darabja.

A Fő tér nyáron a legkellemesebb és legvonzóbb. Az éttermek, fagyizók és kávéházak kiköltöznek a térre, utcazenészekbe, alkalmasint színpadokba, a legkülönbözőbb kulturális és sportrendezvényekre ütközünk. Amíg akár néhány ével korábban este 8-kor már kihalt volt a tér, mára némi éjszakai élet kezd feltámadni a hajdani piactér helyén.
  • 

    Szombathelyi látnivalók

    • Alma Mater szobor - Szombathely

      Szombathely
      Szombathelyen a volt Berzsenyi Dániel Főiskola, ma már a Savaria Egyetemi Központ „A” épülete melletti parkban, ...

    • Fő tér - Szombathely

      Szombathely
      A történelmi belváros szerkezetében máig őrzi középkori formáját. A Fő tér, korábban piactér adott helyet több évs...

    • Székesegyház - Szombathely

      Szombathely
      Szily János püspök építtette a lebontott vártemplom és várpalota helyén, római maradványokon Magyarország harmadik leg...

    • Scmidt Múzeum - Szombathely

      Szombathely
      A történelmi belvárosban, a Berzsenyi tér közvetlen szomszédságában található a Scmidt Múzeum. 1773-ban épült mint gi...

    • Szombathelyi Képtár - Szombathely

      Szombathely
      Az 1985-ben megnyílt Szombathelyi Képtár országos gyűjtőkörű múzeum, évente 15-20 időszaki kiállítást rendez. Törzs...

    • Vasi Múzeumfalu - Szombathely

      Szombathely
      A Vasi Múzeumfalu a megye elmúlt két évszázadának paraszti életformáját, a népi építészeti kultúrát mutatja be. Az ...

    • Szombathelyi zsinagóga - Szombathely

      Szombathely
      A monumentális, akkortájt modernnek számító templom Magyarország első tornyos zsinagógáinak egyike. Stílusa a romantiká...

    • Szent Erzsébet Templom - Szombathely

      Szombathely
      1360-ban az itáliai Szienai János ferences rendtársaival együtt építette fel gótikus stílusban az alapfalaiban még ma is ...

    • Savaria Múzeum - Szombathely

      Szombathely
      A mintegy félmilliós gyűjteményből rendezett állandó kiállítás a Nyugat-Dunántúl, ezen belül az Alpokalja földtört...

    • Sala Terrena - Szombathely

      Szombathely
      A Püspöki Palota földszintjén látogatható a Sala Terrena, hazánk elsõ múzeuma, ahol az egykori középkori várban,...

    • Egyházmegyei Könyvtár - Szombathely

      Szombathely
      A szeminárium késő barokk épületét 1777-80 között emelték. A későbbi bővítésekben és átalakításokban számos nev...

    • Erdészeti Tudományos Intézet Kámoni Arborétuma - Szombathely

      Szombathely
      A Gyöngyös-patak partján fekvő 27 hektáros botanikus kertben a mérsékelt és hideg égöv fa- és cserjefajai láthatók. A...

    • Szent Márton templom - Szombathely

      Szombathely
      A hagyomány szerint a szent szülőháza fölé épített templom valójában a Kárpát- medence egyetlen, a IV. század óta fo...

    • AGORA kulturális központ és pincegaléria - Szombathely

      Szombathely
      A szombathelyi Fő téren 2007 nyarán új kulturális intézménnyel gazdagodott a város. Az AGORA Szombathelyi Kulturális és...

    • Antall József szobor - Szombathely

      Szombathely
      Dr. Antall József (1932-1993) emlékműve Szombathelyen a Petőfi Sándor utca és a Kőszegi utca sarkán áll. Magyarországon ...

    • Bagolyvár – Gyermekek Háza - Szombathely

      Szombathely
      A romantikus külsejű Bagolyvárat Zwitkovich Károly hadbiztos építette. Az évek múlásával Gyermekek Háza lett a Bagolyv...

    • Berzsenyi Dániel tér - Szombathely

      Szombathely
      Szombathelyen a Berzsenyi tér a leggazdagabb a műemlékekben, és ez egyrészt Szily János püspök érdeme, de javarészt anna...

    • Eölbey-ház - Szombathely

      Szombathely
      A szombathelyi Berzsenyi Dániel tér és a Szily János püspök nevét örző utca sarkán lévő műemlék épületet Eölbey J...

    • Püspöki Palota - Szombathely

      Szombathely
      A szombathelyi Püspöki Palota épületét 1783-ban Hefele Menyhért osztrák építész tervezte késő barokk stílusban.
      ...

    • Történelmi Témapark – Ferences-kert - Szombathely

      Szombathely
      A római erőd-rekonstrukciós részlet és a kaszárnya a Savaria Legio katonáinak ad otthont.

      A bemutatóhelyeken m...

    oldalak: 1 | |
    
    • Látnivalók Szombathely közelében

    • Jurisics-vár - Kőszeg

      A kőszegi vár (legismertebb várkapitánya után Jurisics-várként is ismert) Kőszeg történelmi hangulatú óvárosában tal...

    • Jézus Szíve-plébániatemplom - Kőszeg

      A Jézus Szíve-plébániatemplom a Várkör Fő téri torkolatában áll. Az egykori Korona kávéház helyére épült, neogóti...

    • Hősök kapuja - Kőszeg

      Városház utca a Hősök kapujánál végződik. A kapu tornyát 1932-ben, a török ostrom 400. évfordulóján építették ekl...

    • Tábornokház - Kőszeg

      A Tábornokház Kőszeg belvárosának (9730 Kőszeg, Jurisics tér 6.) egyik jellegzetes épülete. Itt van a Városi Múzeum kö...

    • Városháza - Kőszeg

      A Városháza Magyarországon talán az egyetlen olyan középület, amely létrejöttétől a mai napig megőrizte eredeti rendel...

    • Sgraffitós-ház - Kőszeg

      Sgraffitós-ház néven a legismertebb Kőszegen a Jurisics-tér 7. sz. háza. Nevét a homlokzaton látható díszítésről kapt...

    • Városkút - Kőszeg

      A Jurisics tér egyik dísze az egykori Városkút. 1766-ban létesítette a város egy korábbi láncos kút helyén, amelynek eg...

    • Szent Imre-templom - Kőszeg

      A kőszegi Szent Imre templom a Jurisics téren áll. 1697-től 1894-ig, a Jézus Szíve templom felszenteléséig ez volt Kőszeg...

    • Szentháromság-szobor - Kőszeg

      A szobrot a pestis leküzdésének emlékére emelték 1713-ban. A kőszegi pestisszobor egyike a legkorábbi magyarországi Szent...

    • Mária-szobor - Kőszeg

      A Jurisics tér elliptikus vonalú, lépcsőzetesen kiemelt részén áll a Mária-szobor. A szobor 1739-ben készült, Lorenz Eis...

    • Barokk lakóház - Kőszeg

      A Rajnis József (korábban Névtelen) u. 12. - Várkör 51. szám alatti, a Jurisich Várral átellenben álló barokk lakóház ...

    • Kulacs Vendéglő - Kőszeg

      Kőszeg belvárosában, a XVIII. század végén épült, késő barokk lakóház földszintjén hangulatos kisvendéglőt talál ...

    • Postamúzeum - Kőszeg

      A Kőszegi Postamúzeum 2004. április 24-én nyílt meg a város egyik felújított műemléképületének földszinti helyisé...

    • Kőszegi Borok Háza - Kőszeg

      Kőszeg és a bor története évszázados kapcsolatban áll, az elmúlt századok megannyi történelmi forrása szól a szőlőn...

    • Várszínház - Kőszeg

      A Kőszegi Várszínház 1982-ben alakult. A kezdeti években magyar szerzők, magyar történelmi drámáinak bemutatását tűzt...

    • Chernel-kert Arborétum - Kőszeg

      A Chernel-kert Arborétum (Kőszeg, Arborétum u. 2.) a város északkeleti részén, a Címerpajzs dűlőben található. Egykor ...

    • Arany Egyszarvú Patikamúzeum - Kőszeg

      A jezsuiták barokk patikájának bútorremekeit laikus mesterek készítették 1735-44 között. Ma ezek, illetve a megye más pa...

    • Öregtorony - Zwinger - Kőszeg

      A város legrégibb és legnagyobb bástyája, az Öregtorony vagy Zwinger. Az egykori városfal délnyugati sarokbástyájának ...

    • Felsővár - Óház-tető kilátó - Kőszeg

      A 600 méter magasan fekvő területen a XIII. században a kőszegi Felsővár állt. Feltárták a kapubástya és a lakótorony...

    • Írottkői kilátó - Kőszeg

      A Dunántúl legmagasabb pontjára, a 883 m magas Írott-kőre, a hajdani Árpád-kilátó helyén 1913-ban építették a mai kil...

    1 |  
Település ismertető
  • Szombathely

    Szomathely az ország nyugati részén fekvő Vas megye székhelye, 80 ezer lakossal. Régészeti kutatások bizonyítj...

Szállások Szombathelyen



és környékén


Kapcsolódó Tartalom